6+1 tipp a tökéletes kerti partihoz

6+1 tipp a tökéletes kerti partihoz

Nincs is ideálisabb évszak a nyárnál a kerti sütögetéshez, hiszen minden adott ami kellhet: a meleg idő, a csodás naplementék, hűvös szellők az este előrehaladtával, fantasztikus zöld természet ami körülöleli a kertünket és minket is, illetve nem szabad megfeledkezni a frissebbnél frissebb, éppen termő zöldségekről és gyümölcsökről sem. Az idei nyár pedig kiváltképp tökéletes alkalom a kerti partikra. Hiszen bár a nagyobb rendezvények elmaradnak, időt mindenképp szeretnénk a barátainkkal tölteni, így egy ilyen közös, nyári sütögetős este életre szóló emlék lehet mindenkinek. Ehhez adunk most támpontokat, hogy mitől is lehet a legszuperebb egy ilyen kis összejövetel.

Mint minden, akár kisebb akár nagyobb rendezvény, a szervezésen múlik, fontos mindenekelőtt végiggondolni az időpontot (különös tekintettel a jósolt időjárásra), a vendégek számát, az este hangulatát (laza iszogatás pár fővel vagy esetleg hatalmas családi sütögetés sok vendéggel) illetve, hogy mindenből áll-e otthon rendelkezésünkre megfelelő mennyiség. Hiszen nincs is annál kínosabb, ha az óvodából is ismert székfoglaló című játékkal kell a résztvevőknek ülőalkalmatosságot találniuk. Jöjjön tehát 6+1 tuti tipp!

1. Tervezd meg a menüt

Az esetleges félreértések elkerülésének érdekében nem árt előre leszögezni, hogy az estét teljes egészében mi biztosítjuk-e minden szempontból vagy inkább “batyus bál”-szerű mulatságot tartunk. Kérjünk mindenkitől visszajelzést a részvétellel kapcsolatban, hiszen így nem érhet minket semmilyen váratlan történés, már ami például az elfogyó evőeszközöket vagy poharakat illeti. Fontos átgondolni azt is, hogy mi lesz pontosan a menü, hogy semmi ne maradjon ki a bevásárlásból és ne az utolsó utáni pillanatban kelljen még valakinek bolt felé rohangálni. Ha azonban többen készítjük az elfogyasztandó ételeket, akkor előtte beszéljük meg, ki mit fog főzni vagy sütni.

2. Gondoskodj dekorációról

Egy jól megtervezett dekoráció bármilyen teret képes feldobni, nincs ez máshogy a kerteknél sem. Egy kis kreativitással pedig könnyedén, akár saját magunk is készíthetünk szuper kis díszeket. Például, a parti előtt gyűjtsünk össze pár üres konzervdobozt, amit az este előtt színesre festhetünk, hogy vázának vagy esetleg kínálótálkának használjuk. De ügyeskedhetünk a padláson álló befőttesüvegekkel is, melyek kiváló gyertyatartóként funkcionálnak. Ha pedig még extrábban szeretnénk feldobni, egy kis tortapapírt is ragaszthatunk az üvegek köré kívülről, hogy izgalmasabban szűrődjön át rajta a fény a sötétben. Néhány karácsonyfa füzért is bevethetünk, igazán hangulatos lesz, ha nagyobb fák törzseire tekerjük őket.

3. Szólj a szomszédoknak

A csendháborítás nem épp egy kellemes dolog, pláne, ha mi vagyunk azok akik elszenvedik a történetet. Pont ezért érdemes előre szólni a környezetünkben élőknek -gondolunk itt a szomszédokra-, hogy kisebb mulatság várható nálunk. Ha jó kapcsolatot ápolunk velük, akár meg is invitálhatjuk őket, így biztosan nem kell aggódnunk a hangzavar miatt sem. 🙂

4. Egyeztess a vendégekkel

Az ételintolerancia napjainkban elég aktuális és sokak életét befolyásoló probléma. Fontos, hogy az előkészületeknél kérdezzünk rá, kinél merül fel esetleges glutén-, illetve laktóz érzékenység, de gondoljunk vegetáriánus és vegán vendégeinkre is. Fontos dolog  még a gyerek-kérdés is, vagyis jó előre beszéljük meg, hogy gyerekekkel vagy nélkülük várjuk-e a meghívottakat. Ha nagyobb társaság csapódik össze a gyerkőcökből, nekik is hatalmas élmény lesz az este, de ha ereszd el a hajamat típusú bulit szeretnénk, szóljunk előre mindenkinek.

5. Ügyelj a világításra

Semmiképp se feledkezzünk meg a megfelelő világításról, az asztalokat, amelyekre az étel kerül mindenképp érdemes megfelelően kivilágítani, hogy senki ne téveszthesse el mit is szeretne megfogni. Az elmúlt hónapokban sajnos igen fontos és kardinális kérdés lett, hogy higiéniás szempontból minél jobban figyeljünk oda, amire csak lehetséges, ezért ajánlott kézfertőtlenítőről gondoskodni. Fontos a világításról gondoskodni a ház felé vezető úton is, hogy mindenki épségben megérkezzen, és hazafelé is biztonságosan megtalálja a kijáratot. 😉

6. Védekezz a szúnyogok ellen

A szabadtéren töltött esték első számú potenciális ellenségei kétségkívül a szúnyogok. Ellenük viszont nem kell feltétlen az elviselhetetlen illatú és ragacsos tapintást adó sprayket bevetnünk, elég ha csak körülnézünk a konyhában vagy a kiskertben, hiszen házi praktikák is akadnak bőven a kis vérszívók távoltartására. A menta és a rozmaring illata is segíthet, de tökéletes erre a célra az almaecet-szegfűszeg-citromlé kombinációja is. Ezt egy kis tálkában összekeverve kell az asztalra tenni, sőt segíthet még az eukaliptusz olaj párologtatása is.

6+1 Társasozzunk!

Napjainkban igazán reneszánszát élik a különböző társasjátékot. Nem is csoda, hiszen gondoljunk csak bele abba, milyen szuper közösségépítő ereje lehet egy csapatjátéknak. Valószínűleg szinte minden vendégünk boldogan fogja díjazni, ha előkerül egy klasszikus Activity, egy pakli UNO kártya vagy akár valami bonyolultabb stratégiai játék is. Abban az esetben pedig ha olyan embereket is meghívunk, aki nem ismerik egymást, az ismerkedésüket is könnyebbé tehetjük.

Vélemény, hozzászólás?